25.rész

– Úristen, George! B.B!

Megindultam feléjük, mire Alex nevetni kezdett, majd elkapta a bilincset a kezemen, és úgy húzott vissza, mint egy kutyát.

– Jól van aranyom, csak nyugalom.

–  Azonnal engedje el őket!

Amint kimondtam éreztem, hogy sületlenség. Barbara és Alex hangosan kacagni kezdtek. Még a tompa Kapa arcán is átvillant egy bárgyú mosoly.

– Hát persze mucikám, máris! – hahotázott Alex.

George és B.B vadul ráncigálták a karjukat.

– Egy kis társaság neked. Hát nem csodálatos? Hogy ne félj úgy, mint a múltkor a pincében. A kis barátaid egymáshoz simulva utaztak a csomagtartóban, így most biztosan morcosak egy kicsit – nézett Alex mosolyogva a fiúkra.

– De mit akar tőlünk?- kérdeztem.

– Jó kérdés. Drágám? –fordult a nő felé Alex.

– Időben meg fogjátok tudni. De most elég a műsorból. Menjünk.

Csak úgy potyogtak a jégcsapok a hangjából, majd intett Kapának, és mind a hárman kimentek. Alex még vigyorogva vissza nézett rám, majd becsukta maga mögött az ajtót.

Odasiettem George-hoz és B.B-hez.

– Térdre! – mondtam gyorsan.

– Bébi, ne most. Bár nekem is hiányzol, komolyan, de így??

– Levenném a szájatokról a ragasztót – mondtam türelmetlenül. – Gyerünk már!

Mindketten térdre ereszkedtek, én pedig beálltam eléjük, háttal. Hátranéztem, láttam, hogy George odahajol a kezemhez, elkezdtem lassan lehúzni a ragasztót. Hirtelen elrántotta a fejét, és a ragacs azonnal lejött.

Hatalmasat sóhajtott, majd felállt.

– Jól vagy?- kérdeztem.

– Jól. Kiválóan. Azt leszámítva, hogy órákon keresztül feküdt rajtam a barátod. Ráférne egy kis fogyókúra.

– Már azt hittem, itt ragadok örökre. Ha nem kapnak el titeket is, az életben nem találtatok volna meg – sóhajtottam megkönnyebbülten.

– Megtaláltunk volna darling. Bár így most valóban egyszerűbb a helyzet. Nem bántottak?

– Nem, semmi bajom. De majdnem eladtak ágymelegítőnek.

– Ezt még meg tudnám érteni. Csinos ágymelegítő lennél. De vajon én mire kellek nekik?

– Vannak ám dúsgazdag idősödő nők is, akik szívesen vesznek némi szerelmet.

– Na ne. Gondolod, hogy csak a testem kell nekik?- kérdezte George tettetett felháborodással.

– Mi más?- mosolyogtam.

George elvigyorodott és reflexből rántott egyet a karján, hogy megöleljen.

– Na jó. A romantika ezennel elmarad – húzta el a száját.

Hangosan nyöszörgésre lettünk figyelmesek, majd lenéztünk B.B-re.

A vállával próbálta ledörzsölni a szájáról a ragasztót.

– Jaj, ne haragudj – mondtam gyorsan, majd beálltam elé is, és lehúztam a szájáról.

– Kösz bébi, megtisztelő, hogy én is eszedbe jutottam- morogta. – Ki kell jutnunk innen, még mielőtt visszajönnek.

– Hívjuk fel a konzulátust!

George és B.B fintorogva összenéztek.

– Nincs telefonunk, elvették. Sőt a késemet is lenyúlták a szarháziak. Bár összebilincselt kézzel amúgy sem lenne túl sok esélyünk a csevejre – mondta dühösen B.B.

George az egyik székhez sétált, és laza eleganciával leült. Mint aki csak kedvtelésből tartja hátul a kezét. Éppen hogy csak nem kezdett el fütyörészni.

– Jól érzed magad, drága testvérem? – kérdezte gúnytól csöpögő hangon B.B

– Soha jobban – bólintott George.

– Örömmel hallom. És mondd, hogy fogunk innen kiszabadulni?

– Azt hiszem sehogy. Várnunk kell. Meg kell tudnunk, hogy mit akarnak tőlünk. Aztán ha tudunk, meglépünk. Csak figyelni kell az alkalomra.

– Gondolom ezt is valamelyik filmedből vetted, ugye?

– Nem, ez a tiszta…akarom mondani józan paraszti ész.

B.B dühödten megindult felé.

– Figyelj faszikám, ne akarj engem kioktatni, jó?

– Hé! Befejezni! Erre is csak ti vagytok képesek! Nyakig ülünk a pácban, ti pedig megint egymással vagytok elfoglalva. Az eszem megáll!

Mindketten egymásra néztek, majd B.B is lehuppant.

George érdeklődve nézett körül, szinte gyermeki csodálattal adózott a tigriscsíkok és a mű lángok előtt. A kövér angyalka azonban már neki is sok volt. Elhűlve nyögött egy „hű!”-t. Majdnem elnevettem magam, de amikor ránéztem B.B-re, máris visszazökkentem. A lehetséges menekülési útvonalat kereshette, mert a tekintete ide-oda ugrált.

– Na? Esély?- kérdeztem.

B.B fölállt és először az ajtóhoz ment. Vállával picit benyomta, majd a zárat kezdte el vizslatni. Pár perc után átment az ablakhoz, amin a redőny le volt húzva.

– Ki tudjuk nyitni?- próbálkoztam újra.

– Magasan van a kilincs.

– És ha fölállok valamelyikőtökre?

– Azt lehet, de akkor sem tudsz felnyúlni háttal ilyen magasra.

Sokáig ültünk a szobában szótlanul, George néha pozitúrát váltott, B.B pedig tíz percenként felugrott, és újra átvizsgálta a szobát, majd fel alá kezdett járkálni.

George egy darabig nézte, majd udvarias mosollyal megkérdezte:

– Esetleg megtennéd, hogy leülsz? Csak egy kicsit.

B.B odakapta a fejét.

– És aztán? Jópofáskodjak én is Lilivel, amíg vissza nem jönnek?

Kulcszörgést hallottunk és kinyílt az ajtó. Alex sétált be, mögötte pedig Kapa.

Abban a pillanatban B.B egy lendületes bukfenccel az ajtónál termett, félrelökve Kapát, majd ugyanezzel a lendülettel dobott egy hátast. Kapa ütésének ereje megreccsentette B.B álkapcsát, aki hangos nyögéssel terült el.

Alex hahotázni kezdett.

– Ugyan– ugyan, barátom! Csak nem gondolod, hogy innen kijuthatsz? Sajnos, amíg nem daloltok nekünk, senki nem megy sehova.

B.B dühösen a földre köpött.

Felugrottam, George pedig mellém ugrott és intett a fejével, hogy maradjak nyugton.

– Nos – nézett ránk Alex. – A nagy helyzet az, hogy még mindig nálatok van valami, ami a miénk. És mivel a leendő tulajdonosa ragaszkodik hozzá, sajnos ti most itt maradtok addig, amíg el nem mondjátok, hová rejtettétek.

Erőltetni kezdtem az agyam, hogy vajon mi történt a csomaggal, de nem rémlett hová tettem. A táskámat valahol a szobában dobtam le, amikor felforgatva találtuk a lakást, majd amikor rendet csináltunk, úgy emlékszem, behajítottam valamelyik szekrénybe.

Ha a lakásba van, meg fogják találni és végre vége lehet ennek az őrületnek.

– A lakásomban van. Nem tudom pontosan hol, de gondolom nem okoz gondot felforgatni. Elsőre sem okozott gondot…-tettem hozzá halkan.

Közben belépett Barbara és odasúgott valamit Alexnek. A férfi arca elsötétült és rám nézett.

– Kezdek morcos lenni. Nem szeretem, ha hazudnak nekem.  

George felháborodva megszólalt.

– Hogy gondolja? Lili nem hazudik.  Emlékszem a csomagra, ott van még mindig valahol a szobában. Mért nem mennek el megkeresni?

– Azért barátom, mert már voltunk ott. És a csomag nincs sehol – felelte kimérten Alex.

– Mi?? Az nem lehet! Nem nézték meg jól – vágtam rá harciasan.

– Na elég ebből. Látom még mindig nem vesztek komolyan. Akkor elmondok most valamit. Ha nem mesélitek el villámgyorsan, hová tettétek, egyikőtök csúnyán végzi. Mondjuk te cicám.

Mire leesett volna, hogy mi következik, Kapa mögém lépett, és a nyakamhoz szorított egy kést. Nem volt kicsi. Megmoccanni sem mertem, attól féltem, ha csak eltüsszentem magam, Kapa egyetlen mozdulattal elvágja a torkom. B.B összeszorította a száját, és engem nézett. Láttam, hogy gondolkodik valamin és reméltem, hogy hamarosan kitalál valamit.

– Azonnal engedjék el – sziszegte George.

– Mert különben? – mosolygott Alex.

– A csomag kell maguknak. Menjünk vissza a lakásba és Lilivel mi megkeressük.

– Teljesen hülyének nézel. Nem adok újabb alkalmat arra, hogy megszökjetek. És most számolok. Öt…négy…

Éreztem, ahogy Kapa jobban szorítja a kést, de hiába gyöngyözött a homlokom is már, semmit nem tudtam mondani.

-…három…kettő…egy. Kapa! Öld meg!

– Ne! Én tudom! – kiáltott föl B.B

Döbbenten néztem B.B-re. Képes hazudni értem? Ha kiderül, hogy nem mondd igazat, biztosan megölik.

– B.B ne csináld. Miattam ne.

Keserűen felnevetett.

– Miattad? Nem bébi, ennek most kivételesen semmi köze hozzád.

Alex intett Kapának, aki elvette a nyakamról a kést. Vajon, ha tökön rúgom összegörnyed, vagy leüt? Ötlet elvetve.

– Na, akkor mesélj keményfiú. Szóval?- kérdezte Alex.

B.B lassan szólalt meg.

– Eladtam.

– De hát én azt elrejtettem a konyhában! – mondtam döbbenten.

– Mi?? Én ezt nem a konyhában találtam. – mondta B.B.

– Semmit nem értek! – mondtam dühösen. Kezdett elegem lenni az átkozott csomagból.

– Mindkettőtöknek igaza van, ugyanis két csomag van – hangzott az ajtóból.

George döbbenten kiáltott fel.

– Nagyi!