24.rész

A földön landoltam, Kapa fölrántott és vonszolni kezdett maga után. A következő percben már a terepjáró hátsó ülésén feküdtem. Láttam, ahogy George és B.B fut felém, aztán egyszer csak mindketten eltűntek.

A fejemre ugyanis egy vastag zsák került, a kezemre pedig bilincs. Még éreztem a nő fullasztóan édeskés, émelyítő illatát, amit lassan felváltott a zsák áporodott szaga. Meleg és fülledt volt, a kinti zajokat is csak alig hallottam. Éreztem, ahogy hirtelen elindul az autó, és mivel nem lökdöstek odébb, arra következtettem, a fiúk megúszták. Talán elmenekültek, és majd követnek valahogy.

Hangokat hallottam, majd egy erős férfikéz durván lenyomott a lábrészhez. Mivel a hely egészen kicsi volt, összekuporodva térdeltem a földön. Másodszorra kaptak el, így az esély arra, hogy ezt túlélem, a nullával voltak egyenlő. Sokáig zötykölődtünk, a hátam és a karom egyre jobban fájt. A nyakamnál lazábbra hagyták a zsákot, ezért lassan elkezdtem jobbra-balra forgatni a fejem, míg egy egészen tűrhető kis rést sikerült összehoznom a zsák szájára.

Hallottam, ahogy Alex valamit mond, amire Barbara vad kacagása volt a válasz. Megdermedtem, attól féltem, velem akarnak valamit tenni. Pár percig még levegőt is alig mertem venni, nehogy magamra vonjam a figyelmüket, de nem nyúltak hozzám.

Ha legalább George is itt lenne velem…- gondoltam bánatosan. Biztos, hogy nem követnek. Annyi idő alatt ugyanis, nem volt lehetőségük arra, hogy autót szerezzenek a busz helyett. Dolly-ra sem számíthatok. Fogalma sincs ugyanis arról, mi történt közben velünk, ezért valószínűleg már a sebeit nyalogatja valamelyik barátjánál.

Senkire nem számíthattam. Az arcom és a hajam már úszott a verejtékben, a leheletem bepárásította azt a pici levegőt is, ami alulról jött.

Hallottam, ahogy Alex és Barbara beszélget egymással, amibe néha Kapa mély, öblös hangja is becsatlakozott, egy-egy szó erejéig. Fogalmam sem volt, mire számítsak, és ez volt a legfélelmetesebb. Nem tudtam milyenek, mivel lehet hatni rájuk, vagy mi az, amitől bepöccennek. Vagy, hogy mennyire kíméletlenek, vagy lehet-e rájuk hatni észérvekkel. Csupán Kapáról volt némi ködös benyomásom, az biztos volt, hogy nem egy észlény. Parancsokat teljesít, gondolkodás nélkül. Rá biztosan nem fogok tudni hatni, ha esetleg kettesben maradnánk.

De a legtutibb mégis az lenne, ha el sem jutnék odáig, hogy kettesben maradjunk. Vajon mit csinálnának most azok, akik nem ennyire gyávák, mint én? Bevillantak a nagy regényhősnők, akik mindent kockáztatva, bátran küzdötték ki magukat a fogságból, majd a végén megharcolva a gonosszal, győztesen tértek haza.

Hát, úgy tűnik, ezeket a nőket nem rólam mintázták. Én momentán megmozdulni sem voltam képes, sőt, ha választanom kellene, hogy küzdhessek vagy maradjak, én az utóbbit választanám. Talán magától megoldódnak majd a dolgok. Lehet, hogy egyszerűen sodródni kéne csak az árral, és majd úgyis minden rendbe jön.

Hirtelen zökkent egyet az autó és megállt. Ajtócsapódásokat hallottam, majd a fejemnél is feltépték az ajtót és valaki a hónaljamnál fogva húzott ki a kocsiból. Valószínűleg Kapa lehetett, a hatalmas kezéhez volt már szerencsém párszor.

– Drágám, vedd le róla- hallottam Alex hangját egészen közelről.

– Vigyük be előbb. Nem kell, hogy lássa, hol vagyunk – mondta a nő ellentmondást nem tűrő hangon.

Nem volt egyszerű sötétben, ismeretlen terepen, lökdösődés közben, összebilincselt kézzel haladni, de legalább már értettem mit mondanak.

– Alig várom már, hogy találkozzanak – hallottam Alex kuncogását. Mint valami izgatott gyerek, úgy nevetgélt.

Egy házban lehettünk, hallottam Barbara cipőjének kopogását a parkettán, majd ajtónyitódás és valaki lerántotta a fejemről a zsákot.

Körülnéztem. Egy szobában voltam, ami olyan giccses volt, amelyet ritkán látni. A plafonról kristályokkal ékesített csillár lógott, faragott trónhoz hasonlító székek álltak egy hatalmas aranyozott szélű üvegasztal körül. Tigriscsíkos szőnyeg díszítette a parkettát és hatalmas komor állatfejek néztek le rám a falról. Elképesztően ronda volt a helység, még egy kandalló is állt a sarokban, nevetséges mű tűzzel. A tetején kövér aranyozott angyalkák mosolyogtak bárgyún, hatalmas pocakkal és göndör aranyló fürtökkel. Elég furán mutatott a sok tigriscsík mellett. Az ízléstelenség csodálatraméltó volt. Ha lakberendező lennék, kiváló kínzóhelység lett volna.

– Hozzuk be a többieket – mondta Barbara, majd intett a fejével Kapának.

A melák bólintott, elengedte a karomat és elindult kifelé.

– Milyen többieket?- kérdeztem döbbenten.

– Mindjárt meglátod – válaszolta a nő. Unottan nézegetni kezdte tökéletes körmeit, Alex pedig izgatottan figyelt engem.

Kinyílt az ajtó, Kapa belökött az ajtón két férfit, mindkettőnek le volt ragasztva a szája, és mindkettőnek villámlott a tekintete.

George és B.B volt.