13.rész

Hosszan kicsöngött, már kezdett inamba szállni a bátorságom, és épp készültem kinyomni, amikor felvette.

– Bébi. Meg mertem volna esküdni, hogy nem hívsz többé – szólalt meg BB markáns hangja.

– Én is meg mertem volna – mondtam kedvetlenül. Fájt az egómnak, hogy akaratom ellenére csinálok hülyét magamból.

– Ugyan cicám. Csak nem haragszol még mindig rám?

– Úgy csinálsz, mint akit érdekel, hogy mit gondolok. Szélhámos.

– De nem ezért hívtál most ugye? Mármint hogy közöld, hogy szélhámos vagyok – nevetett BB.

– Nem, bár ezt sem árt tudnod. Szóval nem érsz rá most? Szeretnénk veled beszélni egy nagyon fontos dologról. És nem telefontéma.

– Szeretnénk? Miért a többes szám?

– Itt van velem egy… kedves ismerősöm… barátom, vagyis nem olyan rég ismerem, csak…

Nem hiszem el – gondoltam bosszúsan. Magyarázkodom. Vettem egy nagy levegőt és folytattam.

– Szóval el tudsz jönni? Itt vagyunk a Szent István parkban.

BB egy darabig csöndben volt, majd megszólalt.

– Oké, bébi, de remélem fontos. Marhára nem érek rá most a múlton vitázni.

– A fene sem akar. Ez most más, és tényleg fontos.

– Oké, mindjárt ott vagyok.

Máris lenyomta, én is eltettem a telefont, és ránéztem George-ra, aki érdeklődve hallgatta a párbeszédet.

– Látom, hatással van rád még.

– Dehogyis! Csak rég beszéltünk.

George félrehajtotta a fejét, mint aki egy szavamat sem hiszi, és nevetni kezdett.

– Az étteremben jobban hazudtál.

– Na jó, ne lelkizzünk – tereltem el gyorsan a témát. – Tanítsak neked pár szaftos káromkodást?

– Mért kéne nekem tanulni káromkodást? – vonta fel George a szemöldökét.

– Hát csak úgy. Nem shit-elhetsz folyton. Ha már itt vagy, igenis meg kell tanulnod pár ütős francolást.

– Én nagyon szeretem a magyar nyelvet, de nem hiszem, hogy szükségem van rá – mosolygott. – De ha igen, majd szólok.

– Te tudod – mondtam, majd elhallgattam. Nem igazán volt kedvem beszélgetni. Szerettem volna már tenni valamit, idegölő volt a helyzet. És bár George viselkedésében látszólag semmi szokatlan nem volt, így, hogy kis időt már együtt töltöttünk, észrevettem a tekintetében az aggodalmat. Pont így nézett, amikor először találkoztunk. Akkor azt hitte, elrabolták Dollyt, és lám, tényleg megtörtént.

A park kezdett teljesen kiürülni, egy-két kósza szerelmespár ölelkezett már csak a padokon, és épp egy hisztirohammal küzdő gyereket próbáltak kitoloncolni a park kapuján. Lassan elcsöndesült minden, már csak a madarak csacsogtak egymással jókedvűen. Mi pedig kezdtünk egyre feszültebbek lenni. George felállt és fel alá járkált, miközben még vagy ötször hallgatta le a felvett beszélgetést.

Egyszer csak hangos motor dübörgést hallottam, ami hirtelen leállt.

BB lépett be a park kapuján.

Semmit nem változott. Hatalmas léptekkel közeledett, miközben levette a bukósisakját, és egy mozdulattal végigsimította kopasz fejét. A régi kommandós divatot még most is követte, bő fekete, oldalzsebes nadrágban, fekete kabátban és bakancsban érkezett. Szélesen elvigyorodott, amikor meglátott, és csettintett egyet elismerése jeléül.

George-ot hosszan végigmérte, majd újból rám nézett. Valószínűleg átfuthatott az agyán, hogy mi lehet köztünk.

– Kicsim. Még mindig bomba vagy – nézett elismerően.

– Jaj BB, hagyjuk ezt. Hadd mutassam be George-ot. Angliából érkezett.

– Csumi – közölte BB.

– Helló – nyújtotta BB felé a kezét George udvariasan.

BB belecsapott, majd ledobta magát a padra.

– Szóval? Mi a szitu?

Összenéztünk George-dzsal, és belefogtunk. Onnantól, hogy a Dzsungelben találkoztunk, odáig, hogy Dollyt elvitték. Az elejétől fogva elmondtunk mindent, és BB-nek egy-két szájrándulásán kívül nem sok minden látszott az arcán. Amikor befejeztük, sóhajtott és vigyorogva kérdezte.

– Bébi. Hogy sikerült ilyesmibe belemásznod?

– Hagyd abba. Eszembe sem jutott, hogy ez lesz belőle. Segítesz nekünk?

– Miben? Hívjátok a rendőrséget, majd megoldják. Ez a dolguk.

– Nem csinál én ilyet – rázta meg a fejét George –, baj lesz nagyinak. Nem kockáztat.

– Világosan megmondta a fickó, hogy Dollynak és nekünk is annyi, ha értesítjük őket – fűztem hozzá.

– Nem kell megtudnia. Ha ügyesek a fiúk, mire észbe kapna a rosszfiú, már bilincs van a kezén.

– Nem bocsánat meg magam, ha történ vele valami.

B.B érdeklődve nézett George-ra, majd felém fordult.

– Mi baja a barátodnak?

Legyintettem, majd George-ra néztem.

– Erre most nincs szükség.

George csalódottan bólintott. Azt hiszem, kifejezetten élvezte, amikor elővehette a kamu akcentusát.

Odafordultam B.B felé, és folytattam a győzködését.

– Nem ismerek senki mást, aki tudná, mit kellene tenni ilyen helyzetben. Kifizetem, ha kell – mondtam.

BB nagyot sóhajtott, és hátulról előre végigsimította a fejét. Ezerszer láttam már ezt a mozdulatot. Ezután szokta megadni magát. Elnyomtam egy mosolyt magamban.

– Idefigyelj, cica. Segítek, de csak egy feltétellel.

– Máris igen– vágtam rá.

– Először is. Nem okoskodtok, nem kezdtek semmifajta magánbuliba, és senkinek egy szót sem. Én döntöm el, mikor mit teszünk, egyetlen mozdulatot sem csináltok spontán. Én vagyok a főnök mostantól.

– Rendben – bólintottam.

– És most menjünk fel hozzád, majd nálad megbeszélünk mindent.

– Nem lehetne itt most? Megy az idő, és ki tudja, mi van nagyival. – mondta feszülten George.

– Mondom, nincs okoskodás.

George tekintete magáért beszélt. Jócskán bepöccent. És amíg én tányért csapkodnék vagy BB fejét, ő csak ennyit mondott:

– Lili, nem tetszik nekem a kommandósod, menjünk.

– Tényleg? És ugyan ki fog nektek segíteni? – kérdezte flegmán az ex kommandós.

– Megoldjuk magunk.

– Haver. Ez Magyarország. Itt más szabályok vannak, ismeretség nélkül még hugyozni sem tudsz elmenni.

– Hé! Befejezni! – megfogtam George karját, és pár lépésnyire odébb húztam BB-től, épp csak annyira, hogy ne hallja a duruzsolásom.

– Figyelj, George. Tudom, hogy BB stílusa néha bicskanyitogató, de most ki kell bírnod. Ha nem tudunk együttműködni, Dollynak annyi. Szükségünk van rá.

– Nekem ugyan nincs.

– Ha jól emlékszem, te kérted, hogy segítsek. Hogy ajánljak valakit, aki tökös annyira, hogy lenyomjon egy egész maffiát, igaz?

– Nem a tökösségen volt a hangsúly. Ez túl tökös.

– Hagyd abba. Egyszerűen az egódat sérti, hogy átveszi az irányítást.

– Szerintem meg még mindig fűt a szerelem, és ez most jó ürügy volt az újabb találkozóra.

– Mi? Mi a fenéről beszélsz? Tudod mit? Ez aljasság volt. Akkor felejtsük el BB-t, és ajánlj mást.

George mérgesen nézett egy darabig, majd megszólalt.

– A végén leüthetem? – morogta.

– Ha ettől érzed férfinak magad, feltétlenül.

– Oké – bólintott George.

BB látványos unatkozásba fogott, piszkálgatta a körmét, itt-ott megrágcsálta, majd hangosan dobolni kezdett a bakancsán.

– Na, kupaktanács? Segítsek vagy búcsúzkodjunk?

– Segíts – mondtam gyorsan, amikor visszamentünk hozzá.

BB ránézett George-ra, aki valamit morgott, majd alig láthatóan bólintott.

– Na. Akkor induljunk. Lili, jössz velem? Van még egy bukóm.

– Eszem ágában nincs. Nem nyíratom ki magam.

B.B megvonta a vállát, majd elviharzott, úgyhgy mi is elindultunk haza. Olthatatlan vágyat éreztem, hogy folytassam a vitát, és bizonygassam az igazam. Valószínűleg George is így lehetett vele, mert kínosan ügyelt arra, hogy egy hang se hagyja el a torkát. Mire megérkeztünk, a hatalmas motor már ott állt a ház előtt. Fölmentünk, és a liftből kiszállva George meglepetten nézett körbe az üres folyosón.

– Hol van BB?

– Már bent van. Nem szokott sokáig bajlódni a zárakkal.

– Ilyenek a tökösek – bólintott.