Lebegtem. A víz tetején sodródtam, hagytam, hogy a lusta hullámok a hátukon lendítsenek tovább és tovább. Egyikről a másikra. Fel és le. Ahogy a könnyű kis tollpihék szállnak az égben, könnyedén, játékosan. Buborékok szálltak mellettem, apró pukkanással durrantak ki.
Fény vesz körül. Talán ez már az a fény? Lehet, hogy meg haltam. Sebaj. Jó nekem így, csak ne rángatnának. A buborékok pukkanását valami tompa morgás váltotta fel.
Egyre hangosabbnak hallottam a hangot, és lassan eljutott az agyamig, hogy talán nem haltam meg. Valaki rángat és beszél hozzám. Megint egy pofon. A fájdalom visszarángatott, de a szemem nem bírtam kinyitni.
A pofozkodóst viszont meg tudtam volna ölni. A másik percben éreztem, ahogy a kezemről letépte a ragasztót, én pedig ösztönösen ütöttem. Betalált. Jajgatás, amit nem értek. Újból emeltem a kezem, de az egy erős kéz lefogta.
– Lili!
Ismerős volt a hang, kábán nyitottam ki a szemem. George állt ott.
A francba, már képzelődöm is. Az igazi George-ot akartam, nem valami képzeletbelit.
– Lili. Darling…
Senki más nem tud így darlingozni. George volt, az igazi. Elöntött a boldogság, föl akartam ugrani, de az izmaim már nem engedelmeskedtek.
– Nyugalom, mindjárt kiszabadítalak. Csak maradj csöndben.
Letépte a számról is a ragasztót, fulladozva, rekedtes hangon szólaltam meg.
– Hogy… hogyan találtál meg? Úristen George. De jó, hogy itt vagy!
– Cssss… majd elmondom, most siessünk.
Most az egyszer szót fogadtam, hagytam, hogy leszedje rólam az összes szürke ragacsot. A hónom alá nyúlt, hogy fölállítson, de nem bírtam lábra állni. Menekülni akartam, de nem jött össze. Akár csak egy rémálomban, amikor futnék, de úgy érzem, ólomból van a lábam.
– A lábam! Nem tudok…
George lehajolt, és fölkapott a vállára, úgy lógtam rajta, mint valami rongybaba.
– Hol van a nagyi?
– Dolly nincs itt! Azt hittem, veled van. Azt mondták Alexék, hogy megszökött, én azt hittem…
George döbbenten letett, én pedig elegáns mozdulattal összecsuklottam.
– Tessék?
– Elment.
– Köszönöm – sóhajtotta égnek emelt tekintettel. – De hol lehet most?
Szótlanul néztem rá a földről, kezdtem hülyén érezni magam, úgyhogy nekiálltam föltápászkodni.
– Na jó. Menjünk innen – mondta, majd újból fölnyalábolt.
Föntről valami zajt hallottam, mintha egy ajtócsapódás lett volna, mindketten megdermedtünk és vártunk.
– Siessünk! – suttogta George, majd lassan elindult velem kifelé.
Legszívesebben sikítoztam volna, annyira féltem. Féltem kimenni a pincéből, talán már ott vár az elmebeteg, aki majd egyetlen csapással intéz el mindkettőnket. Becsuktam a szemem, és imádkoztam. George megindult velem a lépcsőn fölfelé. Lassan ment, olyan lassan, hogy legszívesebben ráordítottam volna, hogy siessen már. Rossz érzésem volt. A lépcső tetején már a terasz volt. Talán ott áll már az egész rohadt banda. Futni akartam. Menekülni és minél előbb eltűnni innen.
– Engedj le, tudok menni – suttogtam.
– Nem, várj még. Gyenge vagy.
– Engedj le!
– Eszem ágában nincs. Maradj csöndben!
Csöndben maradtam. Lassan fölértünk a teraszra, és elhaladtunk a bejárati ajtó előtt. A szívem már úgy dobogott, hogy majdnem elájultam.
– Rosszul vagyok – suttogtam.
– Mi? Lili, most ne! Kérlek!
– Akkor engedj le. Nyomod a gyomrom!
George szitkozódott egy halkat, és lassan letett a lábamra. Csak úgy szaladgáltak a hangyák, de a zsibbadás ellenére megindultam előre. Már a kerítésnél jártunk, George halkan lenyomta a kilincset, és kinyitotta az kaput. Pár lépéssel kint termettünk, hátra sem néztem, úgy szedtem a lábam. Még sem lehettem elég gyors, mert George elkapta a kezem, és húzni kezdett maga után. Ahogy megéreztem az erdő friss illatát, a reménytől, hogy talán megúszom ezt, még hevesebben kalimpált a szívem.
A fák ágai között foltokban sütött be a nap, az erdő most meleg, smaragdzöld volt, élénk és barátságos. A tegnap esti sötét és a félelmetes árnyak mind elillantak, szinte elképzelhetetlennek tűnt, mennyire féltem itt. Ahogy magunk mögött hagytuk a házat, és meghallottam a madarak vidám hangját, felcsillant némi remény is. A nap tavaszi, könnyű melege lassan fölszárította a párát, és mintha ezzel együtt fölszállt volna az összes borzalom és félelem is.
George felém fordult, és átfutott rajtam a tekintete, a lábamtól a fejem búbjáig.
– Jól vagy? Nem bántottak?
– Nem, semmi bajom. Csak kicsit elfáradtam a nagy semmittevésben – heherésztem, mint akinek meg se kottyant a dolog.
– Mért csináltad ezt? Szólhattál volna, hogy mire készülsz. Veled jöttem volna.
– Arra gondoltam, így a legegyszerűbb. Elegem volt a tervekből, és a sok beszédből. És… nem akartam, hogy olyat láss, amit esetleg rosszul viselnél.
George meglepődve nézett rám, majd elmosolyodott.
– Engem akartál megvédeni?
– Hát… valami olyasmi.
Mosolyogva megrázta a fejét.
– Nem ismered nagyit. Soha nem jön ki semmiből rosszul. Bár fogalmam sincs, hogy csinálja.
– Értem. Akkor tehát potyára kockáztattam az életem. Jó tudni – motyogtam.
George megállt és mosolyogva rákoppintott az orromra.
– Nem potya. Te lenni hatalmas szív!
– Ne kezd el megint! – nevettem el magam. – Hogy találtál meg?
– Nehezen. De amikor megláttam, hogy nem vagy otthon, rögtön tudtam, hogy ide jöttél. Találtam egy autót is, ami még meleg volt. Pár órás bolyongás után megtaláltam az egyetlen házat, amiből fény szűrődött ki. Mellesleg, már amikor BB megemlítette Csillebércet, láttam az arcodon, hogy ezen jár az agyad. Hunyorítasz és rágod a szád olyankor – mosolygott.
Nem tudtam mit mondani. George úgy kezdte nézni a szám, hogy teljesen zavarba jöttem. Közel hajolt, éreztem az illatát, és átfutott az agyamon, hogy milyen szép is lenne, ha esetleg én is frissen és illatosan állhatnék itt, nem pedig kócosan és két napos ruhában, de hát ugye mindent nem akarhat az ember. Kezdett elgyengülni a lábam, de ezúttal nem a pincében töltött órák miatt. Becsuktam a szemem és vártam. Gyanúsan sokáig. Mivel az égvilágon semmi nem történt, kinyitottam a szemem. George vigyorogva nézett.
Egy perc alatt végigfutott rajtam a düh.
– Most mit vigyorogsz? Csak becsuktam a szemem, mert elfáradtam!
– Igen? Mert én úgy láttam, csücsörítesz.
– Rosszul láttad.
Nevetni kezdett.
– Ugyan darling, valld be, hogy csókot vártál.
Valami zörgést hallottam, hátrakaptam a fejem.
– Jézusom George, fuss!
Kapa jelent meg, rezzenéstelen arccal és öles léptekkel került egyre közelebb hozzánk. George elkapta a csuklóm és úgy húzott, hogy majd kiszakadt a karom. A félelem jót tett a zsibbadt lábaimnak, mintha kicseréltek volna, úgy rohantam. Kapa nem kiabált utánunk, egy hang nem hagyta el a torkát, ijesztő volt, ahogy kifejezéstelen tekintettel menetelt. Monoton zihálását egyre közelebbről hallottuk. Elértük a hosszú lépcsősort, ami a szűk erdei utcából vezetett ki. Őrült tempóban rohantunk egymás után. George maga elé lökött, szinte repültünk fölfelé, kettesével szedve a keskeny kis fokokat. Elvétettem az egyik ugrást, és térdre estem.
– Gyerünk Lili, futás!
George felkapott a lépcsőről és lábra állított. Fájt mindenem és azt éreztem, kiszakad a tüdőm. Csak rohantunk fölfele, nagyjából a lépcsősor közepén lehettünk, mikor rázkódni kezdett a korlát. Hátranéztem, Kapa odaért a lépcsősorhoz, és megindult fölfelé, a korlátba kapaszkodva. Szúrni kezdett az oldalam, és pár perc múlva már annyira fájt, hogy hangosan jajgattam. George félretolt, hogy ő kerüljön elém, és elkezdett húzni fölfelé. Tisztán hallottam Kapa szuszogását. Szinte éreztem, ahogy elkapja a bokám, és húzni kezd lefele.
Felnéztem, már csak pár fok volt. George fölért, és nagyot rántott rajtam.
– Gyerünk a kocsihoz! – kiáltotta, és a közelben várakozó autóra mutatott.
– Várj, itt van Bogié, nem hagyhatjuk itt!
– Majd visszajövünk érte, hagyd a fenébe!
Semmi mást nem láttam már, csak a kocsit. Ész nélkül futottunk át az úton, amikor a semmiből egy fekete terepjáró bukkant föl, majdnem elgázolva minket. Az autó csikorgó kerekekkel fékezett le az orrunk előtt. Barbara és Alex meglepődve bámult ránk. George elrántott és tovább rohantunk, míg el nem értük a kocsit. Kapa közben fölért a lépcsőn és mint egy veszett kutya, morogva indult meg felénk.
Beugrottunk és George már indított is. A fekete terepjáró megindult felénk, hatalmas sebességgel.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: