BB már levadászta a hűtő tartalmát, a szobába hurcolkodott, és jóízűen evett. George megrökönyödve nézte a gátlástalanságát, valószínűleg elképzelhetetlen volt számára, hogy valakinek a lakásába betörjön, és teljes nyugalommal falatozgasson.
– Van a mamának mobilja? – kérdezte, miközben vadászkésével felszúrt egy méretes almát, és hatalmas koszos bakancsát fölvágta az asztalra. Az indiai mahagóni dohányzóasztalomra.
– Van, de szétesett. Itt van a csomagjában.
– Hadd lássam.
George kiment az előszobába, BB pedig közelebb hajolt és gúnyosan megjegyezte:
– Karót nyelt az ürge, mi?
– Ő karót. Te pedig a leszarom tablettát. Mindenkinek van valami gyengéje – kacsintottam, miközben lelöktem a lábát az asztalról.
– Bejön? A nő bírják az úri faszikat – vigyorgott.
Már csak bokán rúgni volt időm, George lépett be, kezében a telefon, legalább négy darabban.
BB elvette, összerakta, és pár percnyi próbálkozás után sikeresen fel is törte a pin kódot.
– Hogy hívják a manust?
– Vígh Alex.
BB nagyokat harapott az almába, és közben elkezdte átnézni Dolly telefonjának híváslistáját.
– Megvan. Az öreglány jó párszor felhívta…
– Dollynak hívják. A számmal ki tudod deríteni, hol lehetnek? – kérdezte George.
BB elismerően füttyentett.
– Ez igen. Vág az agyad, George fiú. Erre készülök. Nagyjából lenyomozható a telefonja alapján a cella, bár egyszerűbb lenne, ha végre ő telefonálna, de úgy látom, okos a vén róka.
– De miért? – kérdeztem.
– Hogy minél tovább idegeskedjünk, majd a pániktól nem gondolkozva megtegyünk mindent, amit ő kér – válaszolt George.
– Jól mondod, ember! – vigyorgott BB. – Honnan tudsz ilyesmit? Te nem valami filmben bohóckodtál kint?
– Tiszta paraszti ész.
– Józan – súgtam.
– Józan. Köszönöm. A színészet pedig nem bohóckodás. Egyszer szerepeltem egy túszmentős filmben, ott így csinálták.
BB megvonta a vállát, messziről belehajította a szemetesbe az almacsutkát és fölállt, hogy odahozza a táskáját. Egy fekete kütyüt vett ki belőle, letette az asztalra, és bőszen nyomogatni kezdte rajta a gombokat.
– Ez most beletelik majd egy kis időbe – mondta, anélkül, hogy fölnézett volna.
– Kávét valaki?
BB meg se hallotta, elmerülten dolgozott a feladaton.
– Esetleg kérhetek inkább teát? Ezer éve nem ittam egy jót – sóhajtott George.
– Dehogynem! – mondtam lelkesen, és nekiláttam. Pár perc múlva már ott gőzölgött az asztalon a specialitásom.
Büszkén vártam, de George bizalmatlanul méregette.
– Filteres?
– Az. Fahéjas! – mondtam büszkén.
George lassan belekortyolt, majd tisztán láttam, ahogy libabőrös lett a karja.
– Ne haragudj, darling, de ez szörnyű.
– Mi a baj vele? – kérdeztem felháborodva.
Mérgesen elvettem előle a teát, és látványosan, egyetlen húzással felhajtottam. BB finoman elvigyorodott. Tudta, hogy nem bírom a kritikát.
Csöndben vártunk, miközben BB pötyögött a klaviatúrán. Felfirkantott valamit egy cetlire, majd megszólalt.
– Megvagyunk.
– Komoly? És hol vannak? – kérdeztem.
– Erdőben. Csillebérc, de pontosan nem lehet így meghatározni. Kábé száz méteres pontossággal azért be lehet lőni. Az már elég is nekünk – csukta le a gép fedelét.
– És most? – kérdeztem.
– Meglátogatjuk őket – kacsintott BB.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: